 Debreczeni József Hortobágyról zokog a szél Majd egy birkaól nyújtott menhelyet, Sok mással ott laktatok, Ember s állat bűze keverékéből Ragadtak ki az orvosok. Kalapot nekik itt emel a nép, E rabhazának szolga népe, Mert rabszolga létedre, téged, Emberként vett a kezébe. Egy egész és fél év elmúlott, Remény és lemondás között, Míg a végbúcsúnak fájó sóhaja, Beteg szívedbe költözött. Szüleidnek megjött a levél, Amelyben őket hívtad el. Az őrszobában zokogott az anyád, De mégsem ereszték őket el. Távirat jött, közeleg a vég, Legyen meg végső óhajod. De az őrszobában csak annyit feleltek, Majd akkor, amikor halott. (részlet) Hortobágyra, a kialakított táborokban elhurcoltak között arisztokraták, tisztek, ügyvédek, papok, földművesek, kétkezi munkások, osztályidegenek embertelen körülmények között éltek. Fogvatartásuk alatt az éhezés, a kilátástalan jövőkép, a kiszolgáltatottság, az emberi gonoszság mélységeit is felkavaró intézményesített politikai poklát alakította ki furmányos célzattal a sötétség gonosztevője, Rákosi Mátyás és bandája. Akik ezt megélték és túlélték, azok emlékezetéből kitörölni az ott tapasztaltakat nem lehet, azt kárpótolni sem lehetséges. A kárpótlást a rendszerváltás után valóban napirendre tűzték, de annak megvalósulása a szociál-liberális elit mesterkedése kapcsán szinte ellehetetlenült és majdnem szégyenteljessé vált. Adtak is, meg nem is! Emberek élete tört derékba, tisztességes családok örökségeit rabolták el, a vagyonelkobzáson túl súlykolták az ellenség képet, mint megszégyenítő bélyeget, és az érintett családok gyerekei továbbtanulásuk során X-szel bélyegzetté váltak. Ennek az időszaknak és különösen a hortobágyi kitelepítetteknek a helyzetét az újkori történelem nem tárta fel, a regnáló kormányok pedig mit sem törődtek ezekkel a kifosztott családokkal. Ne csodálkozzunk azon, hogy a társadalom erkölcsvesztésében, az értékek enyészetbe való sodrásával szembesülve ezek a meghurcolt emberek már csak margóra írt toldalékok, akiktől a jelenlegi totál liberális-szocbolsevista szemlélet még a cigánybűnözés kérdését is előbbre helyezi a gyámolítandók sorában. A Lenin-tanyának, már az elnevezésében is fel nem oldható, a sátáni sugallatot és rémségeket ébresztő jellege mutatkozik meg abban, hogy a "bölcs tanító" nevét viseli az a hely, amely valóságban az oda hurcoltaknak a pokol tornácát jelentette. Olyan állapotok uralkodtak, hogy a tábort őrző rendőröket bizonyos idő után elvezényelték, mert ezeknek a gyomruk is felfordult mindattól, amit nekik művelni kellett a szerencsétlen rabokkal. Nem egy közülük megtébolyodott, többen pedig a síró gyermekek és édesanyák jajgatását feledni nem tudták, idegileg összeomlottak. A hortobágyi kitelepítettek, internáltak évente megemlékeznek a fájdalom napjáról, koszorút helyeznek el a kilenc lyukú híd mellett felállított vaskeresztnél. |
||
|
|
||